A múlt héten a Mortal Kombat kilencedik epizódját fejlesztő társaság már bejelentette a fanatikusok számára, hogy játékukban biztosan szerepet kap a Sony egyik legikonikusabb hőse, avagy a God of War-sorozat főszereplője, Kratos is, aki nem…
Idén is túlestünk a Video Game Awardson, a rendezvényen papírforma szerint egy raklapnyi új címet jelentettek be. Mi livebloggal, valamint az új bejelentések és trailerek megosztásával kedveskedtünk nektek - VGA-tudósításunkat az egyes kategóriák…
A Video Game Awards másik nagy meglepetése a Forza Motorsport negyedik részének bejelentése volt. A játék már jövőre boltokba kerül, ráadásul a készítők partneri kapcsolatot építettek ki a TopGearrel, és valószínűleg a Kinect-támogatás sem marad…
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Guillermo del Toro a THQ-val karöltve szorgoskodik új játékon, amelyet - többek között - az idei VGA-n lepleztek le. Sajnos az Insane-ről gyakorlatilag semmi sem derült ki, de az biztos, hogy a korábbi…
A korábban Murder Your Makerként ismert projekt valóban a Prototype folytatását takarja, amely 2012-ben fog megjelenni és nem akármilyen történeti felütéssel indít majd. Csekkoljátok az első trailert, mert sok minden kiderül belőle, legalábbis…
A Valve és a Portal 2 láthatóan kiélvezi a showbizniszt és a friss premierek által ígért rivaldafényt, merthogy a Portal folytatása kapcsán semmi újdonságot nem jelentettek be, sőt az új trailer sem mutat semmi újat. Az új videó…
Az Ubisoft idén nagyon elkényelmesedett - mind játék kiadás, mind pedig határidők tartása terén, az a H.A.W.X. 2 még mindig fáj -, de úgy tűnik az ünnepi szezonra ismét magára talált, s reméljük időszámításunk szerint 2011-ben már…
Néhány órával ezelőtt, a VGA 2010 keretein belül jelentették be hivatalosan is a napok óta pletyka tárgyát képező Mass Effect 3-at, amelyről tudjuk, hogy középpontjában az apokaliptikus állapotokban lévő Föld lesz, ám azt a BioWare csapata…
A JoWood bejelentette a Gothic 4 első kiegészítőjét, amiben tovább folytathatjuk a kalandozásunkat.A JoWood bejelentette az ArcaniA: Fall of Setarrif című kiegészítőt, ami a Gothic 4 történései után játszódik, és további 10…
Jövőhéten kedden, azaz december 14-én érkezik a Forza Motorsport 3 "Community Choice Classics" névre hallgató DLC-je. Letölthető lesz 400 Microsoft pont, vagy öt dollárocska ellenében, és azt a 10 autót fogja tartalmazni,…
Valami nagyon bűzlik a TellTale háza táján. A végén még az is kiderül, nem igazán jött be a Strong Bad kalandjáték. Múlt héten egy napig a PC verzió került nevetségesen alacsony árba, most meg arról érkezett hír, hogy a PlayStation…
Steve Papoutsis producer nem a levegőbe beszélt, még akkor sem, ha nem mondott korábban semmi konkrétumot a Dead Space 2 demójáról, csupán utalgatott rá. Merthogy valóban lesz Dead Space 2 demó, ráadásul már tényleg…
Az Electronic Arts bejelentette, hogy december 21-én érkezik a Need for Speed: Hot Pursuit első fizetős DLC-je, amely a Super Sports Pack nevet viseli. Kapunk új autókat és versenyeket, és amúgy is jó nap lesz ez, az…
A Test Drive Unlimited 2 már nem csupán az autóversenyzésről fog szólni, akár a házunkat is berendezhetjük.Már hónapokkal ezelőtt elmondták a fejlesztők, hogy a TDU 2-ben bizony jócskán rámennek a közösségi tartalmakra, és a…